A Peugeot, a villanyautók úttörője és világszerte vezető gyártója, 2010 végén mutatja be az ion nevű járművét. Kiváló menetteljesítményei és 130 kilométeres hatótávja különösen a lítiumion-akkumulátornak köszönhető, amely egyaránt megfelel a városi mobilitás és a környezetvédelem szempontjainak. A Frankfurti Autószalonon első ízben bemutatott ion formájában a legkorszerűbb járműtechnika vonul be a Peugeot modellválasztékába.
A Peugeot 1995 és 2003 között, úttörőként nyitott a 106-tal, és mindmáig világelső az eladott „zéró emissziójú” autók számát tekintve.
Hagyományainak megfelelően az Oroszlános márka továbbra is jelentős szerepet kíván játszani a villanyautók újonnan keletkező piacán. Ennek megfelelően 2010 végétől Európa-szerte az elsők között mutat be egy teljesen új villanyautót: ez az ion.
A Mitsubishi Motor Company (MMC) részvételével kifejlesztett villanyautót különösképpen városi használatra teszik alkalmassá a képességei. Megvehetik magánszemélyek, de flottavásárlók is (hatóságok, helyi szervezetek, nagyvállalatok stb.).
Hat óra alatt teljesen-, illetve fél óra alatt 80 százalékig újratölthető lítiumion-akkumulátor
Az ion elsődleges mozgástere a város. A négyajtós, négyüléses, 3.48 méter hosszúságú és mindössze 4.50 méteres fordulókörű Peugeot villanyautó maximális teljesítménye 47 kW (64 LE), nyomatéka 180 Nm, így nyugodtan rábízhatjuk magunkat a dinamikájára (csúcssebessége 130 km/óra). A gyakorlatban tökéletesen megfelelő hatótávú (130 km a standard ciklus szerint) lítiumion-akkumulátort hat óra alatt lehet újratölteni, közönséges 220 voltos konnektorról, de gyorstöltő rendszerének jóvoltából már fél óra alatt visszanyeri kapacitásának 80 százalékát.
Mindez azt jelenti, hogy ez a „zéró emissziójú” városi autó változatosan használható, élénksége és komfortja pedig összemérhető a benzinmotoros kiskocsikéval.
Legjobb tulajdonsága a kiváló környezetkímélet, a kompakt méret, a biztonság és az egyszerű kezelés – ám előnyei korántsem merülnek ki ennyivel! Nem kevésbé érdekes néhány fedélzeti szolgáltatása sem, különösen a "helyi kommunikációs egység" jóvoltából. Ez, azonkívül, hogy rákapcsolódik a Peugeot Európa-szerte működő, páratlan segélyhívó rendszerére (meghatározza a baleset helyét, és riasztja a mentőket), alkalmas adatátvitelre is (akkumulátor állapota, megtett út, legközelebbi karbantartás esedékessége stb.), így megkönnyíti a flottakezelést.
A Peugeot az autózás élvonalában
Az Ion jelzi a Peugeot elkötelezettségét, hogy felvegye gyártási programjába mindazokat az új műszaki megoldásokat, amelyek kielégíthetik a városi mobilitás igényeit.
Ez az új autó kulcsszerepet játszik a környezeti károkat és az olajfüggést minimumra csökkenteni törekvő márkastratégiában.
Mostantól kezdve két éven belül többféle megoldással is találkozhatnak majd a vevők a modellválasztékban:
Ezekhez egész sor nagyteljesítményű dízel HDi FAP és benzinmotor (VTi és THP technikával) járul; olyan motorok, amelyek kiválók a maguk kategóriáján belül: a 107 CO2 emissziója 106 g/km, a 207-é 99 g, a 308-é 120 g, a 3008-é 130 g és a 407-é 129 g…